Lassan az argon palack is felkerül a fitness termékek közé

Lassan az argon palack is felkerül a fitness termékek közé

Mikor elkezdtem fitnessre járni, mindenki, aki itt volt, azzal a céllal jött, hogy érett kora ellenére kicsit átmozgassa magát.

Egy 40 éves nőknek való csoportba csatlakoztam, így mindenki hozzám hasonló ember volt – megvoltak a csodabogarak, akikkel sose beszélgetett senki, de nagyjából mindenkivel jól kijöttem.

Vagy fél év eltelt, mire az egyik hallgatag nőt is sikerült megismernünk: Teréz még az előtt érkezett, hogy én csatlakoztam a csoportba, és kimondatlanul is mindenkit ő tartotta a legfittebbnek, legügyesebbnek.

Most a titkát is megtudhattuk: mint kiderült, rendszeresen szokott búvárkodni járni, ami elég jó formában tartja.

Erről aztán még sokáig tudtunk utána is beszélgetni, és egészen jól beavatott minket a merülések, szárazruhák és még az argon palackok titkaiba is.

Azt megállapítottuk, hogy ha mástól nem, de már a gázpalackok hurcolásától is jobb formában lehet, mint mi – bár azt mondja, hogy a vízben mozogva minden könnyebb, azért mi nem tudnánk egy több kilós oxigén palackot olyan könnyen a hátunkra venni és mozogni benne!

Ráadásul emellé jön kiegészítésként az argon palack, amit akár jóval nagyobb kiszerelésben is vásárolhat, hisz azt a víz alá nem viszi magával, csupán a szárazföldön: valakinek azt is meg kell mozgatnia merülés előtt.

Mivel a gázpalackokat biztonságosan kell tárolni, és rengeteg óvintézkedést kell tenni, hogy ne érje őket fizikai behatás, extrém hőmérséklet és egyéb hasonló tényezők, ezért jellemzően nem ott vannak elrakva, a végső felhasználási helyük van.

Így Teréz minden merülés előtt előkeresi őket, átviszi oda, ahol a szárazruháját fel tudja vele tölteni, hogy megfelelő védelmet biztosítson a hideg és a meleg ellen merülés közben (ezzel párhuzamosan pedig még a nehéz oxigén palackot is felveszi), majd ugrik, és akár órákon keresztül a víz alatt pedáloz.

Én mondom, ez az igazi testedzés – nem csoda, hogy olyan fitt!

Azt már másoktól is megtanultuk, hogy edzeni nem csak az edzőteremben lehet, de ez egy új dolog volt nekünk – nyilván rögtön meg is jött hozzá a kedvünk, és elkezdtük kikérdezni, hogy valahogy nem próbálhatnánk-e mi is ki.

Ő elég könnyen belement a dologba, örült, hogy érdeklődünk a hobbija iránt, és csak annyit kért a kis kalandért cserébe, hogy az argon palackról gondoskodjunk mi.

Ilyenből ugyanis általában csak egyet szokott tartalékolni (oxigén palackból többet, hisz az jóval gyakrabban ürül ki), és az már a végét járja.

Úgy tervezte, hogy elég lesz csak pár hét múlva beszereznie, viszont ha mi is jövünk, akkor muszáj hamarabb rendelnie – ha ezt elintézzük, akkor ő megoldja, hogy külön díj nélkül mi is meg tudjuk látogatni a sportszövetséget, ahol ő is dolgozik.

Ebben megegyeztünk, főleg, hogy még azt a helyet is megadta, ahonnan ő argon palackot szokott rendelni, így szinte semmi dolgunk nem volt az egésszel – a kiszolgálás olyan egyszerű, hogy mi csak felhívtuk őket telefonon, megmondtuk, hogy hova kérjük, és pár napon belül házhozszállítással ki is hozták.

Az árat elosztottuk arányosan a kalandban résztvevők közt, és mivel alapból elég kedvező volt (főleg, hogy csak egy 5 literes palackot kellett vennünk), meg se éreztük a költséget.

Persze a cipelés az más volt – tényleg sokkal keményebb, mint egy fitness óra!

Végül azonban mind azt mondtuk, hogy megérte az argon palackra beruházni, mert a merülés az felejthetetlen élmény volt.

Igaz, hogy azt e nélkül a gáz nélkül is átélhettük volna, mert amúgy csak az oxigén palack „kötelező” (érthető módon), de sokkal kényelmesebb volt így: nem voltunk vizesek és nem is fáztunk azért a csekély plusz összegért cserébe, amit összedobtunk.

Ha így haladunk, a végén még mi is átszokunk a búvárkodásra, és csak a téli hónapokra térünk vissza a fitness edzésre – feltéve, hogy akkor épp nem az Adrián fogjuk pakolni az argon palackokat!